Kiskunmajsa FC Advertisement
Kezdőlap
2010. szeptember 06.
 
 
Hírmorzsák
Munderkingen
Írta: Varga Pasi   
2009. június 03.

Mögöttük a Bundesliga krémjehttp://nrw.kis-kunsag.hu/imgs_news/480/11686.jpg

Újabb szenzációs sikert ért el a múlt hét végén a Kitl József vezette kiskunmajsai U–13-as „csodacsapat”, amely a legerősebb németországi tornán, a meghívásos System Sport-Cup-on végzett a nagyszerű második helyen.
A hagyományosan a legerősebb német csapatok (Bayern München, Borussia Dortmund, Schalke 04, VfB Stuttgart, Eintracht Frankfurt, Mainz) mellett svájci (FC Luzern), olasz (AC Fiorentina), román (CFR Cluj), szlovén (NK Maribor), holland, francia és osztrák csapatok kaptak meghívást. Magyarországot hazánk legjobbnak tartott korosztályos csapataként a majsai fiúk képviselték, és Kitl Mikiék végül egészen a döntőig meneteltek.
A 27 csapatot 5 csoportba sorolták, hozzánk a Fiorentina került, de ami felnőttszinten nagy falatnak bizonyult a Debrecen számára, az könnyed ujjgyakorlat volt a mieinknek. A 4 győzelem és a 20–0-s gólkülönbség felkeltette az érdeklődést, s ezután már megkülönböztetett figyelem irányult Panák Viktorék felé.
Eredmények az elődöntőben (a következő ellenfelekkel):

  • – VfL Munderkingen II. 5–0
  • – FC Schlins (osztrák) 6–0
  • – SV Unterstadion 7–0
  • – AC Fiorentina (olasz) 2–0

A középdöntőben két hetes csoportban folytatódtak a küzdelmek, és a majsai fiúk az erősebb csoportba kerülve többek közt újra a „violákkal”, a négyszeres bajnok Luzernnel és a Frankfurttal mérkőztek. A csoport erősségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a továbbjutó négy csapat kivétel nélkül legyőzte a másik csoportból kapott riválisát, s végül ez a négy együttes végzett a torna első négy helyén. A majsai fiúk ebből a hetesből is veretlenül jutottak tovább!
Középdöntő (a következő ellenfelekkel):

  • – FC Kingersheim (francia) 5–1
  • – FC Luzern 2–2
  • – FSV Waiblingen 3–3
  • – Eintraicht Frankfurt 3–3
  • – SCR Altach 5–0
  • – AC Fiorentina 5–0

A negyeddöntőben a Bundesliga egyik zászlóshajójának tartott FC Schalke 04 várt a fiúkra, de a nagyszerű mérkőzés után Zsán-Klúcsó Patrikék örülhettek, hiszen büntetőkkel legyőzték a királykék csapat fiataljait!

Negyeddöntő: Kiskunmajsa – FC Schalke 04 4–3

Ezzel a csodálatos győzelemmel már az elődöntőbe kerültek a fiúk, de a torna háromszoros címvédő csapata, az FC Luzern kemény diónak ígérkezett. Így is lett, szoros küzdelemben, a remekül védekező majsai srácok legyőzték nagyhírű ellenfelüket, és készülhettek a döntőre!

Elődöntő: Kiskunmajsa – FC Luzern 1–0

A döntőben Détári Lajos egykori csapata, az Eintracht és 2000 hazai szurkoló várt a mieinkre. A tornán egyébként végig telt ház volt, és a német szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek minden mérkőzésen. A döntő végül a várt hatalmas küzdelmet és remek színvonalat hozta, amelyben a hazai pálya minden előnyét élvező Frankfurt végül megállította a mieink menetelését, de valószínűleg még maga Döme is elismerően csettintene a kiskunmajsai csapat játéka és teljesítménye láttán. A torna történetében magyar csapat még soha nem jutott döntőbe, így különösen nagy elismerés illeti a fiúkat!

Döntő: Eintracht Frankfurt – Kiskunmajsa 3–2

Végeredmény:

  • 1. Eintracht Frankfurt
  • 2. Kiskunmajsa
  • 3. FC Luzern
  • 4. FSV Waiblingen
  • 5–8. VfB Stuttgart
  • 5–8. Bayern München
  • 5–8. FSV Mainz 05
  • 5–8. FC Schalke 04

A torna összes eredménye a http://www.systemsportcup.de/ oldalon található.
(A fényképen szereplők vettek részt a tornán, hátsó sor: Kitl József, Fék Zsolt, Varga Márkó, Kitl Miklós, Szűcs Kristóf, első sor, Zsán-Klúcsó Patrik, Tamaskó Ádám, Kitl Krisztián, Panák Viktor, Rádóczi Dávid, Kovács René és Csupity István)

Az újabb fantasztikus siker ismét bizonyítékként szolgálhat az örök igazságra, miszerint a sikerhez három dolog kell: munka, munka és megint csak munka. Természetesen az anyagi áldozat sem kevés, erről a szülők többet is tudnának mondani, és ezúton szeretnénk megköszönni Kiskunmajsa Város Önkormányzatának és a Hoerbiger Service Hungary KFT-nek a segítséget! De ha a rengeteg munka és a tehetség még megfelelő szorgalommal, elkötelezettséggel és hittel is párosul, akkor senki számára nincs lehetetlen. A lényegesen jobb anyagi körülmények közt készülő, felnőttszinten BL-csapatnak számító ellenfelek tisztelettel néztek a számukra ismeretlen magyar focisták felé. Tegyünk mi is így, mert ha valakik, akkor ezek a fiúk megérdemlik, hogy Kiskunmajsa büszke legyen rájuk! (Tegyük hozzá: nem csak Kiskunmajsa – a szerk.)
A majsai utánpótláscsapattal hamarosan a helyi közönség is találkozhat, hiszen január 23-án a Városi Sportcsarnokban szerepel az 1998-as korosztály a hagyományos Téli-kupán!
  Endplatzierungen:            
      1. Eintracht Frankfurt            
      2.FC Kiskunmajsa            
      3. FC Luzern            
      4. FSV Waiblingen            
      5. VfB Stuttgart            
      5. Bayern München            
      5. 1. FSV Mainz 05            
      5. FC Schalke 04  
 
kfc_logo_macro
Szavazások
Hanyadik helyen végez a bajnokságban az U15ös csapat?
 
Hanyadik helyen végez a bajnokságban az U13as csapat?
 
 
Top! Top!